Kalauz a tudományos kommunikációban
Gyorshajtás a lektorálásban

Gyorshajtás a lektorálásban

3 perc olvasási idő
A COVID-19 arra sarkallta a tudományos kiadókat, hogy közös erővel közvetítsék a vírussal kapcsolatos kutatási eredményeket.

Nem ez az első bejegyzésünk arról, hogy a pandémia milyen mértékben változtatta meg a tudományos kommunikációt. Arról már beszéltünk, hogy a pre-printek kulcsfontosságúak a tudományban, viszont a COVID-19 okozta pre-print-áradat a peer review fontosságát is új nézőpontba helyezte. Abból kifolyólag, hogy egyre nehezebb kiszűrni a megbízható információkat, számos kiadó fogott össze annak érdekében, hogy a koronavírus témájú kutatási eredményeket a lehető leggyorsabb és legnyíltabb módon felülvizsgálják és közzé is tegyék. A kezdeményezés fő célja a peer review folyamat felgyorsítása, miközben szigorúan megfelelnek a tudományos előírásoknak és biztosítják a reprodukálhatóságot.

Így kezdődött

Április végén egy nyílt levél szerzői felhívást tettek közzé, amelyben megfelelő tapasztalattal rendelkező önkéntes bírálók jelentkezését várják minden tudományterületről, hogy csatlakozzanak a „gyors lektorok listájához.” Akik csatlakoznak, vállalják, hogy az átlagostól sokkal gyorsabban vizsgálják felül a tanulmányokat és engedélyt adnak a programban résztvevő kiadók és folyóiratok számára, hogy a javaslataikat és a személyazonosságukat megosszák egymás között. Továbbá segítenek minél hamarabb azonosítani a legígéretesebb pre-printeket COVID-19 fronton.

Lenyűgöző, hogy a kezdeményezéshez 24 óra leforgása alatt 900 szakmai bíráló csatlakozott, a nyílt levél megjelenésétől számított két napon belül pedig az önkéntesek száma meghaladta az ezret is.

Szintén említésre méltó erőfeszítés, amit a preLights tesz. Ingyenes és nyílt hozzáférésű weboldalt hoztak létre a covidpreprints.com címen, ahol a témában megjelenő pre-printeket gyűjtik össze, ezzel nagyban segítve a listához csatlakozó önkéntesek munkáját. A preLights 2020 januárja és áprilisa között több mint ezer COVID-19 pre-printet talált. Tulajdonképpen a weboldal létrehozásának hátterében is az a szándék állt, hogy a szakmai bírálaton nem átesett tanulmányokat összekapcsolja a terület lektoraival, csökkentve a kétségeket a kutatások megbízhatóságát illetően.

Rendhagyó gyakorlat

Egy folyóirat számára általában az egyik legnagyobb kihívás lektorokat találni, ezért többnyire igyekeznek nagyon vigyázni a bírálókra, nehogy más terület elcsábítsa őket. A szóban forgó csapat azonban rendhagyó módon arra ösztönzi a folyóiratokat, hogy osszák meg egymással a munkaerőt valós időben.

A szakmabeliek mind azon a véleményen vannak, hogy a 2020-as összefogás érdekes tapasztalás a tudományos közösség számára, szinte biztosak lehetünk benne, hogy a járvány után a tudományos kommunikáció nem fog visszatérni a „régi kerékvágásba”. A gyors lektorálás egy a számos kezdeményezés közül, melynek segítségével maximálisan kihasználhatjuk a tudomány lehetőségeit kritikus helyzetben.

Forrás: ChemistryWorld

Mutasd meg másoknak is:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük