Idén Portó adott otthont az Open Science FAIR konferenciának. Az esemény fontosságát mi sem bizonyítja jobban a nyílt kutatást támogatók között, mint az, hogy több mint 400 érdeklődő vett részt a háromnapos eseményen. A konferencia fő szervezői: OpenAIRE, FIT4RRI, EOSC Secretariat.eu és a FAIRsFAIR projektek.
A szervezők célja az volt, hogy a lehető legszerteágazóbb aspektusait mutassák be a nyílt kutatásnak és az, hogy a közönséget is bevonják a beszélgetésekbe, ők is elmondhassák a véleményüket, gondolataikat.
Míg az előbbinek a színtere azok a panel beszélgetések voltak, amelyre igyekeztek olyan előadókat meghívni, akik ugyanazt a témát teljesen más szemszögből és más érdekek szerint látják. Így parázs vita alakulhatott ki egy-egy beszélgetés során, ilyen volt például a sokakat érdeklő Plan S szekció, ahol Neil Jacobs többször elismételtette azt a mondatot a közönséggel, hogy a Plan S nem csak az APC díjak kifizetéséről szól.
Az utóbbira lehetőséget a workshop szekciók nyújtottak. Itt a résztvevőknek rövid bevezető prezentációk után különböző témákban feladatokat, problémákat kellett megoldaniuk kis csoportokban. Ez remek visszajelzési lehetőség, mivel így kardinális kérdések kerülnek reflektorfénybe. Olyan megoldandó problémákra világítanak rá, amelyekkel foglalkozni kell a jövőben annak érdekében, hogy a nyílt kutatás és a FAIR adatkezelés ténylegesen a mindennapi kutatás meghatározó eleme lehessen.
Természetesen nem maradhatott ki a konferencia programjából a demo és a poszter szekció sem.
Te ott voltál?