10-alkalmas meetup sorozatot bonyolított le a HUNOR munkacsoport az elmúlt két hétben, melynek fókuszterülete nem szimplán a kutatási adatkezelés volt.
A meetupok specifikusan azokat a kutatókat célozták meg, akik OTKA vagy ÉLVONAL pályázatot terveznek benyújtani februárban. A pályázatokhoz idén először kéri a kutatásfinanszírozó, hogy a pályázók kutatási adatkezelési tervet készítsenek, melynek sablonja elérhető a pályázati felhívásban.
A rendezvénysorozatot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal megbízásából az Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiumának (EKK) Hungarian Open Repositories (HUNOR) munkacsoportja készítette elő és bonyolította le. A HUNOR-nak számos felsőoktatási intézmény tagja, az ország legtöbb nagy egyeteme kivette a részét a roadshowból.
Egy-egy meetupon limitált számban, maximum 15 fő vehetett részt, bármely tudományterületről. Rövid bevezető előadást követően a résztvevők rendszerint 3 csoportot formáltak, ahol a kutatási adatkezelési terv kitöltésében segítették őket a szervezők. A dokumentumot akár a helyszínen elő lehetett készíteni a pályázathoz, a szervezők viszont nagy figyelmet szenteltek annak, hogy minden regisztrált résztvevő azt kapja, amire szüksége van.
Új elvárások a tudomány fejlődéséért
Joggal teszi fel a kérdést a kutató: “Ha eddig nem kellett, miért most kell adatkezelési tervet is csatolni a pályázatokhoz?”
Egyes EU-s pályázatokhoz már korábban is kötelező volt az adatkezelési terv készítése, most a nemzeti pályázatokhoz is elvárás. Az adatkezelési terv egy 1-2 oldalas élő dokumentum, amely a kutatás során segíti a tudósokat a transzparencia és a kollaborativitás maximális elérésében. Alepvetően tehát a tudomány minőségének és átláthatóságának nemzeti szintű fejlődése az egyik legfontosabb cél az új feltétel bevezetésével.
A meetup sorozat számokban
A meetup sorozat január 26-án kezdődött, és február 5-tel bezárólag 10 alkalomra lehetett regisztrálni. Egy-egy meetup nem tartott tovább 60 percnél. A két hét leforgása alatt 116 kutató vett részt az online workshopokon összesen. A szervezők nagy örömére számos különböző tudományterületről érkeztek érdeklődők a rendezvénysorozatra, a kutatási adatkezelési terv kapcsán pedig a legmeglepőbb kérdések merültek fel.
A visszajelzések szerint a rendezvénysorozat rendkívül hasznos volt, a kutatók hasznos információkkal gazdagodtak a kutatási adatkezelés fortélyairól, a rövid és hosszú távú megőrzésről, metaadatszabványokról, adatrepozitóriumokról, valamint az adatok anonimizálására szolgáló online eszközökről.
Lemaradtál? Tudj meg többet itt!