Kalauz a tudományos kommunikációban
Virágzik a civil kutatás

Virágzik a civil kutatás

4 perc olvasási idő

A Zooniverse az a hely, ahol a kutatók és az önkéntesek közösen dolgoznak a tudomány fejlődéséért.

A Zooniverse a civil kutatás virtuális helyszíne, amely közelebb hozza egymáshoz az akadémikusokat és az önkénteseket. A vállalkozó szelleműek adatelemzéssel és képek azonosításával járulhatnak hozzá a projektek sikerességéhez.

A nyári vakáció után lassan mindenki visszacsöppen a jól megszokott kerékvágásba. Kutatóként ez azt jelenti, hogy újra elmélyedhetünk a saját projektünkben, és felfedezhetjük a kutatási területünk újdonságait. Ugyanakkor fontos, hogy a mindennapi teendők mellett fordítsunk egy kis időt a kikapcsolódásra is. Ebben a cikkünkben azoknak szeretnénk egy alternatívát adni, akik kikapcsolódás közben sem szeretnének eltávolodni a tudományos kutatástól, és érdeklődnek más tudományágak vagy kutatási területek iránt.

A platformot, ami lehetővé teszi, hogy laikusként is segítsük kutatócsoportok munkáját úgy hívják, hogy Zooniverse.

Mit rejt a Zooniverse?

Azért hozták létre, hogy a kutatók és a kutatás iránt érdeklődő civilek együtt dolgozva érjenek el tudományos sikereket. Mint később látni fogjuk, hatalmas mennyiségű információ tartozik egy-egy projekthez, amelyek elemzése a kutatócsoportoknak évekig eltartana. Mivel a felület lehetőséget nyújt arra, hogy önkéntesek ezrei segítsék a kutatást ez az idő jelentős mértékben lerövidíthető.

A kezdeményezés kiemelkedő sikereknek örvend

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a száznál is több publikált cikk a Zooniverse adatbázisában, amely valamely projekthez kapcsolódik. A részvételt nagyban megkönnyíti a mobilos alkalmazás mely letölthető Androidra és iOS-re is. A leghétköznapibb helyzetekben is hozzájárulhatsz a tudományhoz, akár a buszra várva, utazás közben, vagy otthon.

Milyen kutatásban vehetünk részt?

A nyelvészettől az űrkutatásig több mint 100 jelenleg futó projekt várja az önkéntesek segítségét, ízelítőként említünk néhányat.

A Wildwatch Kenya projektben az afrikai zsiráf populáció nagyarányú csökkenését próbálják megállítani a kutatók. Ehhez több mint 100 mozgásérzékelős kamerát helyeztek el a Szavannán. A résztvevőket arra kérik, hogy segítsenek beazonosítani a képeken látható állatokat, így megismerve azok élőhelyét és vándorlási szokásaikat.

Giraffe Chew GIF from Giraffe GIFs


A Planet Hunters TESS projektet azért hozták létre, hogy segítse a NASA egyik kutatását, amelyben új, úgynevezett “exoplanet” bolygókat fedeznek fel a Naprendszerünkön túl. Az azonosítást az teszi lehetővé, hogy egy a csillag előtt elhaladó objektum a csillag fényességében csökkenést okoz. A kutatók abban kérnek segítséget, hogy az önkéntesek az ábrákon jelöljék be, ha jelszint csökkenést látnak.

Earth Globe GIF from Earth GIFs


A Shakespeare’s World projekt önkéntesei az akkori kortárs irodalom megismerését segíthetik elő, azáltal hogy a kézzel írt dokumentumokat átírják digitális formába. További cél, hogy az ismeretlen de így azonosított szavakat fel tudják venni az Oxford English Dictionary szavai közé. 

Hope Mikaelson Shakespeare GIF from Hopemikaelson GIFs

Nem vagy biztos a dolgodban?

A platform megalkotói nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a projektekben résztvevő önkéntesek és kutatók között kialakuljon a párbeszéd. Minden projekthez tartozik vitafórum, ahol a résztvevők ki tudják elemezni a problémás kérdéseket.

Te melyik projektben vennél részt?

Mutasd meg másoknak is:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük