Az előző bejegyzésünkben arról adtuk hírt, hogy útjára indult a EOSC Champions, A nyílt tudomány bajnokai névre keresztelt program. Most egy kicsit részletesebben is bemutatjuk nektek ezt az új kezdeményezést.
A kezdeményezés célja
A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) 2021 márciusában az EOSC elhivatott támogatójaként egy igencsak ígéretes projekt ötletével rukkolt elő annak érdekében, hogy előmozdítsa a nyílt tudomány terjesztését az egyes intézményeken belül. Egyetemi oktatókat kértek fel, akik örömmel vállalták, hogy saját szervezetükben ismertetik a munkatársaikkal, hallgatóikkal a nyílt tudomány irányelveit, tájékoztatják őket a legfrissebb fejlesztésekről és nem utolsó sorban megosztják saját tapasztalataikat e témában. A KIFÜ munkatársaival együttműködve az egyes témakörökben előadások, valamint szemináriumok kerülnek megrendezésre.
8 hónap – 8 témakör
Jelenleg 3 intézmény vesz részt a programban: az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és az Óbudai Egyetem. Az intézmények elkötelezett munkatársai az alábbi témaköröket ismertetik részleteiben az érdeklődőkkel:
Kik a bajnokok?
A (jelenlegi) EOSC bajnokok a következők:
- Prof. Lazányi Kornélia (Óbudai Egyetem)
- Prof. Császár Attila (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
- Hoczopán Szabolcs (Szegedi Tudományegyetem)
Magát az EOSC Champion programot Az Európai Nyílt Tudományos Együttműködés (EOSC) és Magyarország – 2021 című konferencián Hoczopán Szabolcs és Molnár Tamás mutatta be. Előadásukat ezen az oldalon tekintheted meg.
Amennyiben felkeltette az érdeklődésedet ez a nagyszerű kezdeményezés, és további információkat szeretnél megtudni, akkor bátran keresd a KIFÜ munkatársait ezen az e-mail-címen: ni4os@kifu.hu