Múlt héten a kreativitásról hoztunk Nektek néhány gondolatot, ma pedig tovább boncolgatjuk a témát. Általánosságban elmondható, hogy a kreativitás és a kreatív gondolkodás nem egy könnyen lapozható recepteskönyv formájában tárul elénk.
A tudományban és a művészetben a kreativitás valahol a tudatalatti rejtekéből, teljesen váratlan módon bukkan elő. Ezért is mondhatjuk azt, hogy a tudományos kreativitás rutinokat tör meg és nagyban számol fel a hagyományos gondolkodással.
Olyan újdonságot hoz mindennapjainkba, ami a megszokott gyakorlatoktól teljesen eltér, így kimozdítva a fogyasztót komfortzónájából. Köszönhető ez annak, amit a tudományok kreavititásában egyszerűen csak innovációnak nevezünk.
Leegyszerűsítve: a tudományos kreativitás nem más, mint innováció.
Oscar Wilde így fogalmazott:
Az író az, aki megtanította az elmét nem-viselkedni.
A tudományok és a művészet világában azonban korántsem ilyen egyszerű érvényesülni és érvényesíttetni „innovációnkat”. Számos ilyen esetet ismerhetünk történelmünkből: például Cecilia Payne-Gaposchkin története, aki 1925-ös doktori szakdolgozatában megemlítette, hogy a Nap felszínének nagy részét hidrogén alkotja. Ötletét azonban Henry Norris Russell, a princetoni csillagvizsgáló egyetem igazgatója elutasította. 4 évvel később rájött, Ceciliának igaza volt. A biológia világában a genetikai öröklődés szabályait 1866-ban Gregor Mendel fogalmazta meg, amit szintén elutasított a tudományos társaság. Mendel állítását 30 évvel később Hugo de Vries és Carl Correns újra felfedezete, majd csaknem 100 évvel később hivatalosan is Mendel munkái alapján magyarázták a DNS-ek molekuláris kémiáját. Ezek a történetek az innovatív alkotókra is vonatkoznak. Ilyen Vincent Van Gogh, akinek stílusa a mai napig inspirálja az expresszionistákat, évtizedekkel 1890-es öngyilkossága után is, pedig egész gyerekkorában egy meg nem értett egyén volt kudarcokkal teli életében.
Csak úgy, mint a jó bor, a kreatív munka terméke is igényli a minőséget. Ennek legfontosabb eleme a közösség által az adott termékére kiváltott reakció. Egy tudós számára nincs izgalmasabb dolog, mint figyelni a terméke körül kialakult diskurzusokat és visszajelzéseket.
A művészet és a tudomány az átlagostól eltérő tartalmat hozza létre, így az üzenetek közvetítésére elengedhetetlenek a megfelelő eszközök. A tudományos innováció által új technikai eszközöket is hozunk létre (ilyen például a navigáció alapját szolgáló GPS vagy Albert Einstein gravitációs elmélete). A művészi innováció új kulturális tőkeként jelenik meg – mint például Pablo Picasso kubizmusa, ami szikrát hozott a zenében, irodalomban és építészetben is egyaránt.
A természettanban szokás azt mondani, hogy a valóság azelőtt létezik, mielőtt felfedeznék. Hasonlóan tudunk a művészetekről is beszélni. Amikor Michaelangelot egyszer megkérdezték arról, hogyan tud márványból gyönyörű alkotásokat csinálni, azt mondta: „Az alkotás maga, mint márványblokk, már készen van. Nekem már csak a felesleges anyagot kell kivésnem belőle.”
A tudomány és a művészet tehát csak a nyitott gondolkodásmód mentén tud előre haladni. Az az alternatíva, miszerint maradjunk meg a hagyományok határain belül egyszerűen elnyomja az új területek felfedezését. Oscar Wilde egyszer azt mondta: „A következetesség (konzisztencia) az elképzelhetetlen utolsó menedéke.”
Ez alapján pedig elmondható, hogy a tudományok és művészetek világában az innovációt igénylő kreativitás fő mozgatóeleme a képzelőerő.
A kreativitás tehát egy olyan hátteret ad az emberi létezésnek, ahol a tartalom, ami létrejön élményt és jelentést ad az életünknek. A valami létrehozásának a művészete egy olyan végtelen játék, amelyből mindannyiunknak haszna válik. Ráadásul a létrehozás kreatív folyamataiban mi magunk is részt vehetünk addig, amíg önmagunkat adjuk, hisz mindenki más már foglalt.