A PlanS kapcsán felütötte fejét egy új folyóirat forma, amely a tükör folyóirat azaz “mirror journal” nevet kapta nagyon találóan. Az előfizetéses folyóirat címével indul egy “új” tisztán open access folyóirat ugyanolyan publikálási feltételekkel, mint az előfizetéses cím párja. Tehát a folyóirat szerkesztői gárdája, célja, területe és lektorálási procedúrája azonos, csak éppen nyíltan elérhető.
Mindeddig ez egy tündérmesének tűnik és mondhatnánk, hogy az Elsevier cég megoldotta a PlanS kompatibilitást minden folyóiratánál. Ebből a szempontból nagy ötlet ez a forma, de a kutatókat megtéveszti, mivel a cím csak egy X jelölésben tér el eredeti alakjától. Az tény, hogy a kiadó a folyóiratok oldalain jelzi, hogy melyik folyóiratnak tükrözött másában fogunk publikálni, de azért azt fontos megjegyeznünk, hogy megváltozik az ISSN száma a folyóiratnak, így a különböző scientometriai adatai is.
Pl.: nem lesz még Q értéke, nem fogja indexelni a Web of Science, nem lesz Impakt faktora. Magyarországon ettől kevés kutató tud eltekinteni, mivel nálunk még a legtöbb PhD és ranglista kritériumokban ezeket az adatokat nézik.
Elsevier kiadó által elindított tükör folyóiratok listája
- Analytica Chimica Acta: X
- Atherosclerosis: X
- Atmospheric Environment: X
- Biosensors and Bioelectronics: X
- Chaos, Solitons & Fractals: X
- Chemical Engineering Science: X
- Chemical Physics Letters: X
- Clinics and Research in Hepatology and Gastroenterology: X
- Contraception: X
- Cytokine: X
- Diabetes & Metabolism: X
- Ecological Engineering: X
- Energy Conversion and Management: X
- European Journal of Obstetrics & Gynecology and Reproductive Biology: X
- Expert Systems with Applications: X
- Food Chemistry: X
- Gene: X
- International Journal of Pharmaceutics: X
- Journal of Asian Earth Sciences: X
- Journal of Biomedical Informatics: X
- Journal of Biotechnology: X
- Journal of Computational Physics: X
- Journal of Dentistry: X
- Journal of Hydrology X
- Journal of Non-Crystalline Solids: X
- Journal of Structural Biology: X
- Materials Letters: X
- Micro and Nano Engineering
- Nutrition: X
- Optical Materials: X
- Research Policy: X
- Resources, Conservation & Recycling: X
- Respiratory Medicine: X
- Sleep Medicine: X
- The Journal of Pediatrics: X
- Toxicon: X
- Vaccine: X
- Veterinary Parasitology: X
- Water Research X
- World Neurosurgery: X