Kalauz a tudományos kommunikációban
Nagy változásokra számíthatunk a Nature-nél

Nagy változásokra számíthatunk a Nature-nél

4 perc olvasási idő
A Springer Nature meghozta a döntést: 2021-től a Springer Nature portfóliójában szereplő angol nyelvű folyóiratok legnagyobb részében a Plan S előírásainak megfelelően publikálhatnak a kutatók.

A kiadó egy április 8-án nyilvánosságra hozott sajtóközleményben jelentette be, hogy ugyan a transformative folyóiratokra vonatkozó feltételeknek nehéz megfelelni, a Springer Nature folyóiratok nagy része vállalja a változással járó terheket. Ezáltal biztosítja a lehetőséget a kutatók számára, hogy kutatási eredményeiket 2021. januárjától azonnali nyílt hozzáférésű módon közöljék a Nature-ben és más Nature-branded folyóiratban is. A változás természetesen inkább azokat a folyóiratokat érinti, amelyek eddig nem a Gold OA, hanem a hibrid modellt követték.

Mik a transformative folyóiratok?
transformative folyóiratok hajlandóak tisztán nyíltan hozzáférhető folyóirattá válni egy előre meghatározott határidőn belül.

A Springer Nature korábban is pártolta a transformative folyóirat-elvet, mint a teljes nyílt hozzáférésre való áttérés egyik módszerét. Emellett szintén előnyös, hogy a szerzők kutatásfinanszírozási helyzetüktől függetlenül publikálhatnak a számukra megfelelő folyóiratban.

A Plan S-t támogató kutatásfinanszírozók előírják, hogy az általuk támogatott kutatások eredményeit open access folyóiratokban tegyék közzé, amennyiben ez nem lehetséges, a közlemény post-print verzióját tegyék nyíltan hozzáférhetővé.

A Nature-branded folyóiratok transformative útra terelése egyre több olyan folyóiratot kínál a kutatóknak közleményeik megjelentetésére, amelyek eddig a Plan S előírások miatt nem jöhettek szóba.

Frissítsd fel a memóriád: PLAN S – A TUDOMÁNYOS KULTÚRAVÁLTÁS ELINDULT

Előzmények

Korábban szó volt arról, hogy a Plan S kezdeményezés irányelvei szerint a hibrid folyóiratokat teljes mértékben ellehetetlenítik, de 2018. novemberében az a döntés született, hogy nem tiltják a nyílt hozzáférést csupán opcióként kínáló folyóiratokban való publikálást. Nem tiltják, de nem is támogatják. Mivel az Open Choice költségei teljes mértékben a szerzőt terhelnék, a kutatók számára a hibrid folyóiratban való publikálás kedvezőtlen volna.

Ennek enyhítésére szolgálnak az átmeneti szerződések, amelyek egyetemi konzorciumok vagy könyvtárak és tudományos kiadók között létrejött megállapodás keretein belül foglalnak magukba open access és hibrid folyóiratcímeket is. A szerződések szerinti folyóiratokban a közlési díjakat az intézmények/konzorciumok fizetik a kutatók helyett. Ezek a szerződések azonban nem tartalmaznak maradéktalanul minden folyóiratcímet a kiadó kínálatából, sokszor a kutató számára legideálisabb lap hiányzik a listából.

A hibrid folyóiratokban való publikálás díját tehát a Plan S irányelveit követő kutatásfinanszírozók nem támogatják. A kutatásfinanszírozók és a kiadók a Plan S megfelelés új kategóriáját dolgozták ki: a transformative folyóiratok egy meghatározott ideig elkötelezetten növelik a lap open access tartalmát, majd teljesen nyílt hozzáférésűvé válnak.

Ide vág: miképp változtak a transformative folyóiratokra vonatkozó kritériumok?

  • A folyóirat 50% open access tartalom helyett 75%-nyi nyílt hozzáférésű tudományos tartalommal kell rendelkezzen, e fölött pedig teljesen nyílt hozzáférésű folyóirattá kell válnia.
  • A kötelező átállás 2024. decemberi időpontját eltörölték, jelenleg nincs megadva határidő, mely szerint a folyóiratoknak teljesen nyílt hozzáférésűvé kell válniuk. Határidő ugyan erre vonatkozóan jelenleg tehát nincs, azonban az előfizetéses folyóiratokban való publikálást 2024. decembere után egyáltalán nem fogják támogatni.
  • A folyóiratok open access tartalmi növekedést a minimálisan elvárt 8%-ról évi 5%-ra csökkentették, az előző évhez képest pedig 15%-kal több nyílt hozzáférésű tartalom előállítását tűzték ki célul.
  • Az útmutatót leegyszerűsítették, így csupán hat bekezdésben foglalja össze a transformative folyóiratokkal szembeni elvárásokat.

Ezek mellett természetesen továbbra is feltétel, hogy a folyóiratok nyíltan kommunikálják az áraikat.


Források és kapcsolódó olvasmányok

Press release: Revised ‘Transformative Journal’ criteria from cOAlition S are “challenging” but Springer Nature commits to transition majority of journals, including Nature

Nature to join open-access Plan S, publisher says

cOAlition S publishes updated criteria for Transformative Journals

Mutasd meg másoknak is:

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük