Instantscience

Kalauz a tudományos kommunikációban
Instantscience

Instantscience

3 hasznos tipp, amit kezdő kutatóként tudnod kell

Valljuk be, nehéz kezdő kutatónak lenni. A hipotézis megfogalmazásától a kutatás publikálásáig igen göröngyös az út, tele bizonytalansággal és botladozásokkal. A következőkben folyóiratok szerkesztői és a szakmához értők 3 tippen keresztül próbálnak segíteni abban, hogy könnyebb és gördülékenyebb legyen a publikáláshoz vezető út. 1. Tudd, milyen folyóiratba írsz Megszállt az …

Az EOSC Future projekt

Az Európai nyílt Tudományos Együttműködéssel (EOSC) kapcsolatban már többször is volt szó a blog keretein belül. A mai bejegyzésben egy 2021-ben induló projektről szeretnék beszámolni, illetve nem csak magáról a projektről, hanem annak magyar kötődéséről is. Az EOSC Future projekt célja Egy Európai Nyílt Tudományos Együttműködés létrehozása, amely kiemelt szerepet …

Bemutatjuk az Octopus publikációs platformot

Az Octopus több, mint egy hagyományos publikációs platform. Különlegessége abban rejlik, hogy a tudomány ösztönzési rendszerén próbál változtatni. Az Octopus egy eddig nem ismert módszert kínál a tudományos eredmények disszeminálására. A platform segítségével lehetőségünk van tudományos közlemények publikálására, azok olvasására, böngészhetünk a téma egyéb közleményei között, valamint egyedi fiókot is …

Peer Review Week 2022

Idén szeptemberben nyolcadik alkalommal rendezik meg a Peer Review Hetet, melynek témája a kutatás integritása lesz, a kutatásba vetett bizalom megteremtése és támogatása. Szeptember 19. és szeptember 23. között a Peer Review Héthez csatlakozó intézmények különböző rendezvényeket szerveznek, melyeket a peer review témakörének szentelnek. A peer review nagyban hozzájárul a …

Így indítsd be a kutatói karriered II.rész

A múltheti írásunkat elolvasva már sok jó tanácsra tehettél szert a kutatói karriered elindítását illetően. Most pedig folytatjuk a sort további hasznos tippekkel. 1. Gyakorold előadói képességeid A legtöbbünknek van valamilyen problémája a prezentálással. Vagy azért, mert szorongunk tőle vagy azért, mert úgy érezzük, hogy nem vagyunk benne elég jók. …

Így indítsd be a kutatói karriered I.rész

Manapság nincs könnyű dolga egy kezdő kutatónak. Azonban, ha már végeztél PhD tanulmányiddal, biztosan rendelkezel kellő tapasztalattal és tudással, így már csak meg kell találnod a megfelelő eszközöket ahhoz, hogy kutatói karriered szárnyalni tudjon. Nagyon sok intézmény nem biztosít megfelelő karriertámogatást. Ezzel a fejlődés szinte lehetetlen, és a sikeres karrier …

A sikeres fiatal kutatók 7 szokása

Úgy gondolom, hogy mindenkinek az a célja, hogy sikeres és elégedett legyen a munkájában. Vajon melyek azok a szokások, amelyek a sikeres fiatal kutatókra leginkább jellemzőek? Mai bejegyzésünkben 7 szokást mutatunk be, melyek beépítése a mindennapi szemléletbe, hozzásegíthetnek a kutatói szakma sikereihez. A 7 szokás Dolgozz úgy, mintha az adott …

Miért van szüksége a tudománynak még több kutatást támogató szoftvermérnökre?

2012-ben az Oxfordi Egyetemen egy csapat szoftverfejlesztő gyűlt össze azért, hogy  – ahogy ők nevezték – “Együttműködési workshopot” tartsanak. Habár közös volt a hivatásuk (kutatást támogató szoftverek készítése), a munkakörük megnevezése mégis igencsak eltérő volt. A karrierútvonaluk kiépítése pedig gyerekcipőben járt. A workshopon a jelenlévők többek között meghatározták a munkakörük …

Könyvtárak az adatintenzív világban

Visszatérő kérdés, hogy milyen szerep juthat az egyetemi könyvtáraknak a mai modern korban, ahol a könyvek és nyomtatott folyóiratok jelentősége fokozatosan visszaszorulni látszik az online térben található tartalmak mellett. Mi lesz így ezekkel a memória intézményekkel? Hogyan tudnak naprakész információkat nyújtani a kutatóknak egy olyan világban, amely ilyen gyorsan változik? …

Podcast Németországból: Az első epizód a tudományos publikálás kialakulását boncolgatja

A podcast angol nyelvű, egyelőre 3 epizód érhető el. Tematikája szorosan kapcsolódik a tudományos publikálás rejtelmeihez, kialakulásához és az Open Science mozgalomhoz. Aki gyakran olvas minket, a tudományos publikálás alapvető lépéseivel valószínűleg már tisztában van. A kutatási eredményeidet a szakma által elvárt formában összefoglalod egy kéziratban, majd elküldöd egy megfelelő …