Kalauz a tudományos kommunikációban
Kategória: <span>Publikálás</span>

Kategória: Publikálás

Megújul a Nature

A Nature című magas minőségű, tudományos közleményeket publikáló folyóiratot valószínűleg még az is ismeri, aki egyáltalán nem követi a tudományos felfedezéseket. A kutatók számára különösen nagy kihívás cikket megjelentetni a Nature-ben, ugyanakkor nem is olcsó vállalkozás. Ennek ellenére sokan úgy tartják, a tudomány jelenlegi működése szerint az a tudós, akinek …

Mikor túlzás az önidézés?

Az idézettség fontos szempont a tudományos publikációk esetében, azonban nem mindegy, hogy a magas hivatkozási szám a kutató szakmai hatását mutatja, vagy csak a kivételesen nagy mennyiségű önhivatkozások eredménye.   A tudományban gyakori, hogy a kutatási cikkek szerzői egy korábban megfogalmazott mondatot, szövegrészletet újból felhasználnak, és a soron következő cikkükbe …

A tudományos kommunikáció kihívásai

Kutatóként biztosan te is kerültél már olyan (nehéz) helyzetbe, amikor azt kérte tőled egy laikus, hogy néhány mondatban, lehetőleg minél érthetőbben magyarázd el az adott kutatásod lényegét. Sparrho Heroes Community csapata fiatal kutatókat kérdezett arról, hogy szerintük melyek a tudomány kommunikációjának kihívásai, és milyen ötleteik vannak azt illetően, hogy közelebb …

Plagizálás: mit tegyünk, hogy elkerüljük?

Tudományos írás során igen könnyen nehézségekbe ütközhetünk, ha hivatkozni akarunk. Valaki más által megírt gondolatok átemelése szükséges a jó tanulmány megírásához, mégis, óvatosan kell vele bánni, hiszen könnyen bele eshetünk a plagizálás hibájába. Ahhoz, hogy el tudjuk ezt kerülni, először meg kell értenünk, hogy mi a plágium. Mit jelent a …

Milyen a tökéletes struktúra?

A kutatói munkában is megállja a helyét az a közmondás, miszerint: “a gyakorlat teszi a mestert”. Rengeteg puzzle darabkának kell tökéletesen illeszkedni ahhoz, hogy a végén egy színvonalas, minőségi írást tarthass a kezedben. Ebben a bejegyzésünkben a megfelelő struktúra puzzle darabkáját vesszük górcső alá. Alapvetően 3 pillére van: 1. Határozd …

5 ok, amiért fontos a tudomány

Belegondoltál már abba, hogy az élet minden területén mennyi mindent köszönhetünk a tudománynak és annak fejlődésének? Ebben az írásunkban összegyűjtöttük azokat az aspektusokat, amelyek szerintünk a legtöbbet hozzáadtak ahhoz, hogy ma ilyen jó körülmények között élhessünk. Lássuk csak melyek ezek! A tudomány fontos, mert… 1) Analitikus gondolkodásra tanít A tudomány …

3+1 kérdés, ami segít a kutatásaid népszerűsítésében

Már egy hónapja, hogy elkezdődött a 2021/22-es akadémiai év. Akár új vagy a tudományos pályán, akár már valamely terület szakértője vagy, tanácsos azzal kezdeni az évet, hogy alaposan átgondolod a céljaidat, illetve priorizálod a feladataidat. Íme 4 kérdés, melynek megválaszolása támpontot adhat az eredményeid hatékony kommunikálásához. Egy jó tervvel a …

A nyílt tudomány bajnokai

Az EOSC-ról (European Open Science Cloud) már több ízben is írtunk. Mai bejegyzésünkben egy olyan kezdeményezésről számolunk be, amelyet a KIFÜ (Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség) indított útjára. Az EOSC Champions egyedülálló kezdeményezés hazánkban. Mi az EOSC fő célja? Az Európai Nyílt Tudományos Együttműködés (EOSC) egyik fő célja, hogy aggregálja mindazt …

Így reagálj hatékonyan a peer review során kapott visszajelzésekre!

Miután elkészült a kutatásod, majd elküldted a választott folyóirat szerkesztőjének, és pozitív elbírálást kaptál, akkor kezdetét veszi  a peer review. A bírálók a legjobb tudásuk szerint górcső alá veszik a munkád. A mai bejegyzésünkben arról írunk, hogy miként reagálhatsz a lektorok észrevételeire hatékonyan és asszertíven. Priorizáld a kéréseket, észrevételeket! Minden …

Zsargon nélkül nincs tudomány: vagy mégis?

Ha azt mondom, tudományos írás, mi jut először az eszünkbe? Meg merem kockáztatni, hogy az első 5 szó között szerepel a zsargon. Talán el sem tudjuk képzelni, hogy milyen lenne egy tudományos írás zsargon, azaz szaknyelv használata nélkül. De vajon tényleg szükség van rá? Ha igen, mennyire? Ha nem, miért …