Történészek szólaltak meg a “Plan S” kapcsán

A kutatási eredményekhez való hozzáférés és a nyílt tudomány kérdése a bölcsészek körében is régóta terítéken van. Októberben a Royal Historical Society (RHS) megjelentetett egy úgynevezett “útmutató dokumentumot“, amelyben a Plan S-re és a történelmi folyóiratok aktuális helyzetére reagál. A jelentés célja, hogy segítse a történelem és a tágabb értelemben …

Lektorok ezrei fejezték ki aggodalmukat – derült ki a globális felmérésből

A szakértői értékelés (peer review) segíti a finanszírozókat a döntéshozatalban, viszont a kutatók szerint sokszor átláthatatlan és rendkívül időigényes a folyamat. Többek között ez is kiderült a Grant Review In Focus elnevezésű jelentésből, amelyet a Publons készített, világszerte több mint 4 500 kutató bevonásával.  Nem ez volt az első próbálkozása …

EOSC körkép Európából

Már korábban is foglalkoztunk azzal, hogy az Európai Bizottság milyen formában próbálja támogatni a kutatókat különböző szolgáltatásokkal. Ez a bejegyzés azzal a kérdéskörrel foglalkozik, hogy milyen projekteket índított az EB azért, hogy az EOSC (European Open Science Cloud) által vizionált közös kutatási felhő megvalósulhasson. 2019-ben négy nagy regionális projekt indult …

A kutatók negyede nem tudja, mi a plágium – jelentés 2018-ból

A megkérdezettek közül többen úgy nyilatkoztak, hogy egy korábbi tanulmányból anyagot felhasználni nem számít plágiumnak, függetlenül attól, hogy idézik-e vagy sem. A világ kutatóinak 25%-a nincs tisztában a plágium és a publikációs etika alapelveivel, egy újonnan nyilvánosságra hozott kérdőív szerint – írja a Business Standard. Miről szólt a vizsgálat? A …